napok romjai

Mottó: A címet loptam.

Költöztünk. Hónapokig dobozolás, szortírozás... Alábecsültem.

Azt mondják mentálhigiénés szakemberek, hogy a költözés is lehet akkora stresszforrás, mint sorfordító életesemények, döntések (pl. házasságkötés, gyerek születése), akkor is ha örömteli és várt. Ez volt az eddig legnagyobb költözés az életemben, jóllehet már sokban volt részem. De gyerekkel még nem költöztem...

Azt hittem két hét elég lesz és minden doboz rendszerezve, feliratozva kerül abba a helyiségbe, ahová küldtem. Rosszul hittem: nem volt elég dobozunk, húsznál abbahagytam a számolást. Nem számítottam arra, hogy lelkigyakorlatos tevékenységgel ér fel egyedül átnézni mindent szekrényt, megszabadulni az évek alatt felhalmozódott cuccoktól (babaruhák!- minek nevezzelek?). És a személyiségfejlesztő belső munka: rakosgató, gyűjtögető hajlamot levetkőzve eljutni odáig, hogy most rögtön mindent, de tényleg mindent kidobok és megyek sátorozni és szigorúan egy hátizsáknyi holmiból élni, krrrr!

Azt is mondják mentálhigiénés szakemberek, hogy a költözéshez hasonló határhelyzetek előhozhatják komplexusaink, elnyomott érzéseink sűrűjét. Valóban. Kérdéshegyek: Hogy vagyok a változással? Mit jelent nekem, hogy nem ragaszkodok (már?) tárgyakhoz, helyekhez, sőt néha már-már bizonyos emberekhe... Nem, ez csak a krízis miatt elborulás lehet, ugye? Az angolban milyen elegánsan mondják ezt manapság: “I got under the cloud.” Tudhatnak valamit, amit én magyar lélekkel és gondolatokkal nem? Egy kis felhőcske ez, majd elvonul – így kellene érezni?

Az örök komplexus: mi az hogy nem segít senki és miért “kell” mindennek ilyen kínkeservesen mennie, mint mindig? (Persze a „senki“ sem igaz: jött és küldődött segítség, épp annyi, hogy ne őrüljünk meg és ez pont elég volt, csak akkor ezt nem egészen így láttam.)

Miért nem lehet nekem (!) valami (mondjuk a költözés?) végre könnyű?! Mármint légies? Hogy magától, rögtön odavarázsolódik a világos, tiszta sallangmentes „scandi-chic“, ahová szeretném?

Ehelyett dobozromok. Jó, jó, de hónapokig?

Mondják a Montessoriban, hogy költözéskor (vagy családi krízisben) megbomlik az előkészített környezet rendje. Az előkészített környezet a pedagógia központi fogalma: azt jelenti, hogy a hétköznapi élet valódi kellékei elérhető helyen és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a gyerek rendelkezésére állnak, megvan az ismert helyük, valamint megengedett, hogy ezeket a tárgyakat a gyerek használja és ezáltal megélje, hogy kompetens. Világos, tiszta, rendes, sallangmentes, minimalista fizikai környezet, szép és funkcionális használati tágyak: így nézne ki az ideális előkészített környezet. Az ideális... És persze a felnőtt vagy a pedagógus feladata lenne ezt a tárgyi környezetet megfelelően előkészíteni.

De nem csak a tárgyak, hanem az ember is az előkészített környezet része. Ha a gyerekért felelős felnőtt ideges és nem érzi magát a helyén, akkor ez - forradalmi újdonság! - tükröződik a gyereken is. A környezet meg oda-vissza hat a koncentrálóképességre és így mindenki hangulatára. Hogyan lehet egyébként Montessori-módra költözni? (Költői kérdés, tudom.)

Személyes konklúzió: az előkészített környezet hiánya jobban megviselheti a felnőttet (ld. szerk.), mint a gyereket és nagyon is lehetséges, hogy a pedagógia alaptételei nem kevés önismereti feladatot ill. impulzust adnak 0-99 éves korig.

Jelentem: már alakul a shiny bright new... és már inkább közelebb vagyunk hozzá, mint távolabb. Hamarosan bemutatódik itt a blogon is, meg még annyi izgalmas kérdésről lenne jó írni, beszélgetni! Egyre csak hosszabboddik a témalista.

Van itt valaki amúgy, aki esetleg kommentelni is merne?

Folyt. köv.