Reziliencia: egy gondolat

Éjjel elolvastam Boris Cyrulnik autobiográfiájának utolsó fejezetét is. A könyv címe: Rette dich, das Leben ruft!/Sauve-toi, la vie t´appelle (francia eredetiben 2012-ben jelent meg, németül 2013-ban az Ullstein Kiadónál). Hamarosan külön beszámoló lesz róla , de most álljon itt  egy rövid gondolat utózöngeként:

Kíváncsiságból átfutottam egy online csomagküldő ügyfeleinek kommentárjait; az egyik csalódottan jegyzi meg, hogy hiányolta a könyvből „a stratégiát“, világos programot arra, hogy hogyan lehet megtanulni a rezilienciát - minthogy ez a pszichológiai vezérfonal a könyvben – és hogyan, milyen konkrét lépésekkel lehet felállni nagy traumákból, elveszett gyerekkor hiányával, a háború okozta veszteségekkel és igent mondani az élet hívására?

 

Valóban, nincs benne  előírás, recept arra, hogy ha ezt és ezt a képességet „megtanulod“, akkor biztosan reziliens vagy (megj.: a rezilienciát lelki ellenállóképességként jellemzi a szakirodalom). Cyrulnik még a könyv első harmadában ír reziliencia-elemekről, védőfaktorokról és aztán hallgat a hogyanról, miközben egész élettörténetén keresztül erről beszél: az ő személyes „hogyan“-ja ott van a sorok között. Nem mondja meg a pontos receptet. Érthető, hiszen ez nagyon egyéni, ki-ki saját sorstönetén keresztül találhat rá.

Az a hipotézis motoszkál a fejemben – elsősorban az egyéni tapasztalataimból kiindulva -, hogy a rezilienciát nem lehet megtanulni, programmal legalábbis nem! A reziliencia valami megragadhatatlan "silver lining", ami egyszerűen megtörténik? Talán a pszichológia most értelmezi azt a jelenséget,  amit keresztény hívők (magamat is ennek hiszem) olyan misztikus fogalmakkal igyekeznek megragadni, mint a „kegyelem“, „gondviselés“ illetve ezek megmagyarázhatatlan egyvelege. Próbáljuk  leírni a leírhatatlant ugye és talán mindannyian elveszünk a részletekben. Hogyan lehet  megfogni a megfoghatatlant, ami ott van a sorok között, ami csak úgy megtörténik?

Talán legjobban Ady tudja ezt (kimondani a mondhatatlant):

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
 Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.  (Részlet, Az Úr érkezése)

Cyrulnik nem vallásos (“hívői státusáról” nem tudok) ; nem ad vallásos, spirituális receptet arra, amire nem is lehet.  Az utolsó bekezdésben van egy félmondata: “Seit … verstehe ich den Sinn des zurückgelegten Weges.” (Azóta… értem a megtett út értelmét.) A pillanat, amikor ott az a valami és megérted magadnak, hogy miért volt a megtett út, amin valami/valaki(?) megtartott, felállított, ha elestél vagy roskadozva vitted a terhet…

A reziliencia nem tanulható. Megtörténik, és bírod a bírhatatlant.